Délután négy körül végre megérkeztünk Reggio Emiliába, a Pietro Mascagni 6. szám elé. Fáradtan egy nyolc órás út után, némelyikünk náthásan, viszont annál vidámabb hangulatban. Úgyis mondhatni, hogy szétröhögtük magunkat az egész út alatt. Imádom a családom, a legviccesebb társaság amit ismerek. Szóval megérkeztünk. Tudtuk, hogy elvileg még egy-két órát várni kell arra, hogy becsekkolhassak a koleszba (siestának köszönhetően), viszont addig legalább felderítjük a terepet. Igazából egy olasz kisváros cuki lakónegyedében voltunk, 5 percre a belvárostól, és 10 percre az egyetemtől. Helyes, igényes tégla lakópark szerű, enyhe békásmegyeri lakótelep beütéssel, CBA szerű bolt, pizzéria és fodrászat az utca másik oldalán. Lucával szorgosan nekiláttunk fiatalok keresésének, akik talán némi információval tudnak szolgálni a koleszt illetően. Nos ez nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondoltuk, ugyanis a járókelők átlag életkora körülbelül a 85 körül mozgott, járókerettel, hallókészülékkel, és egyéb tartozékokkal ellátva. Kivéve persze az angol nyelvtudást. Több sikertelen "Ciao, parle inglés?" próbálkozás után, rátaláltunk megmentőnkre, és egyelőre a legjobb barátomra, Selimre. Selim egy 21 éves, török srác, és Erasmus-os! Hurrá! Olyannyira jófej volt, hogy elvitt minket az egyetemre, ahol találkoztam az egyik koordinátorral, majd visszajött velünk, segített becsekkolni a koleszba, még a csomagjaimat is felhordta Apuval és Balázzsal. Sőt, 10 perc ismeretség után, bekopogtatott velem még pár ajtón, aminek következtében megismerkedtem az ő barátaival, pár spanyol lánnyal és fiúval, nah meg még egy csomó törökkel. És mind Erasmus-osok, és egyikük sem beszél olaszul! Ettől máris egyenrangú félként kezeltek.
Miután elbúcsúztam a családtól, felmentem a szobámba, és nekiálltam a kicsomagolásnak. A kecóról majd teszek fel képeket, a lényeg, hogy egyáltalán ne úgy tessék elképzelni, mint egy Lehel út-i kollégiumot, ahol 6 darab emeletes ágy van egy szobában, fürdőszoba és konyhaféleség a folyosón. Nem. Ezek kis lakások, két ember részére. Amerikai full felszerelt konyhás nappali, zuhanyzós fürdőszoba, háló két ággyal, erkély, sőt még a tetőre is kilehet mászni. Nagyon menő.:) Mint kiderült, a szobatársammal csak hétfőn találkozom, mert hazautazott a hétvégére. Ugyanis olasz a lány, aminek hihetetlenül örülök, mert hátha segít majd a nyelvet illetően. Ha kiderül, hogy ő sem beszél angolul, akkor nagyon muris lesz az első pár hét. Tehát kicsomagoltam, majd kidőltem.
Másnap, azaz tegnap, Selim megmutatta a belvárost. Pont olyan, mint amilyennek reméltem! Cuki, szűk olaszos kisutcák mindenhol, hatalmas katedrálisok, egy-két helyes park, és hangos emberek. Mesés! Kicsit mondjuk Debrecenre emlékeztet, de valószínűleg csak mert ez is vidéknek számít, és hát minden európai kisváros, ami kisebb mint Budapest, hordoz magában valami közöset. Na de íme az első sokk: átsétáltunk egy hídon, ami alatt egy majdnem teljesen kiszáradt folyó fut végig, több kilométeren keresztül. Elég hervasztó látvány, mármint a Dunához képest. A folyóban óriás kacsák úszkáltak, ami még idilli is lett volna, ha Selim rá nem mutat arra, amit inkább nem akartam volna látni. Ahogy Zsuzsi mondaná, "egy kicsit több információ a kelleténél":) A folyó parton, a kacsák között, és igazából mindenhol a mederben, macskaméretű patkányok futkostak, tisztálkodtak, ittak, izegtek, mozogtak. Az életben nem láttam még ekkorákat. Ultra, megadurva. A helyzet ugyanis, hogy itt nem igazán vannak macskák, amik megennék őket, így hát vígan elélnek a kacsákkal, akikkel igazából spanok, így megosztják egymás között a terepet. Hála Istennek nincs olyan para, hogy bejönnének a lakóterületekre, vagyis nagyon remélem, hogy nincs!? Ezek után este elmentünk bevásárolni egy csarnokba, ami inkább egy kisebb Tescora emlékeztetett, viszont sokkal szebb, tisztább, és igényesebb. Vettem egy-két alap dolgot, hogy legyen otthon.
Ma reggel már az otthonról hozott kőrözöttet ettem kenyéren, egyelőre még kitart a starter pack amit Anyu csomagolt. Nem vagyok egy nagyevő, ez van. Mivel a wifi kérdés csak jövőhéten oldódik meg teljesen, ezért Selim wifi-jét használom, az viszont nem terjed ki az én kecómig. Tehát most itt ülük lent az udvaron egy padon, és teázom, miközben hallgatom, ahogy a mellettem lévő focipályán megy az olasz meccs. Igazán hangulatos. Este megyünk futni, életem első futása olasz honban.:) Kedden már megtudom az órarendben, és aztán kezdődik a suli, amit hihetetlenül várok már. Természetesen már tervbe vannak véve a különböző kirándulások ide-oda, Veronába, Bolognába, Milánóba, stb. Tehát elkezdődik az itteni élet.
Egyelőre még megöl a honvágy. Folyton Ti, az otthoniak jártok az eszemben, és minden este levágok egy centit a száz centis mérőszalagból amit Balázstól kaptam, visszaszámlálás gyanánt. Jól vagyok, és egyre jobb lesz. Hiányoztok. Különösen egy valaki.